Egy kis előzményként megosztanék annyit, hogy 2012. 05-10. között részt vettem egy életmódváltó játékon, melyet a Mens Mentis (www.mensmentis.hu) szervezett.
Ezen játék keretein belül ismerkedtem meg a Niával, és egyből a szerelmese lettem.
Sajnos egy kezemen meg tudom számolni, hányszor jutottam el eddig, de ez se le nem lohaszt, se nem tart vissza attól, hogy a jövőben ez másképp legyen.
Az az igazság, hogy nem egyszerű logisztikailag a téma, hiszen Tökölön székelek, úgymond, nincs még jogsim, ovis gyerek, apa folyamatos munkarendben dolgozik - úgy látszik ezek az állandó listavezetők.
A NIA óra pedig a belvárosban, az Andrássy úton van. www.theshift.hu
Nyilván lenne máshol is, talán közelebb is. De ragaszkodom Kingához, aki tartja az órákat, mert valamiért úgy érzem, hogy elsőre kialakult köztünk valami láthatatlan kapocs. És valamiért nem nyitok más tanár felé. De nincs is ezzel semmi baj, szerintem:)
Visszatérve az Életmódváltó játékra, annak keretein belül egyik feladatunk a blogolás volt. És akkor írtam a Niáról is. Gondoltam, beollózom ide az akkori élménybeszámolómat, mert az akár a mai napra vonatkozóan is hiteles lehet.
Olvassátok:)
"Végre eljött a játék során az a legelső
alkalom, amikor kipróbáltam egy edzésformát, nevezetesen a Niát. Még amikor
csak olvastam arról, hogy mi is az a Nia, nem igazán volt szimpatikus. Hát, így
ebben a formában nem is teljesen igaz. Nem szimpatikus nem volt, hanem inkább
féltem tőle kicsit (vagy nagyon).
Hogy miért? Mert én olyan béna vagyok, meg
biztos majd csetlek-botlok, meg olyan nehezen "oldódós" vagyok. Hogy
én felemelt kézzel táncoljak vagy csináljak bármit? Én még a Lenny Kravitz
koncertet is egy helyben állva hallgattam végig, persze némi tapsolással -
lényegében - kimerítve a Zsu-féle csápolást:)
Ha belegondolok, mindez a
"fóbia" sokkal inkább szól a másoknak való megfelelésről, mint
magamról.
Szó mi szó, elmentem. Sokat lendített a dolgon
a férjem lelkes támogatása, és az sem mellékes, hogy a csoportból hatod
magammal vettünk részt a ma esti órán.
A hely maga már eleve nagyon hangulatos
volt, ezért kezdésnek mindenképp ötös:) A teremben nem volt neon világítás,
csak az ablakokból beszűrődő külvilág fénye és néhány falilámpa sejtelmes
világítása gondoskodott a ráhangolódásról. No meg a fantasztikus zene:)
Csak nők voltunk, ami nekem sokat segített a
gátlásaim levetkőzésében. Nem beszélve Kinga kedvesen, közvetlenül,önfeledten
és dinamikusan nyújtott instrukcióiról. Attól tényleg nem kellett félnem, hogy
a gerincferdülésem vagy más izületi problémám gátat szab majd a Niának. Kinga
mindig előre szólt, mik azok a mozdulatok, melyeket sorstársaimmal ne vagy csak
erősen mérsékelten csináljunk. Alig volt egy-kettő olyan:)
Annyira, de annyira élveztem a Niát!!!
Saját
magamon is meglepődtem! Egyáltalán nem érdekelt, hogy vajon ki mit gondol
arról, hogy milyen nagy darab vagyok, vagy milyen bénán követem a koreográfiát,
vagy bármi más.
Egyszerűen csak élveztem.
Valami átlényegülés-féle volt, vagy
mi. Nem tudom jól kifejezni.
Néha olyan volt, mintha latint táncolnék,
néha
olyan, mintha valami arfrikai törzsi tánc közepébe kerültem volna,
néha úgy
éreztem magam, mint valami funky bulin,
néha meg úgy, mintha Istent ölelném.
És
nem utolsósorban nőnek éreztem magam.
Szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban.
Mármint azzal, hogy miként erősíthetné a női oldalamat - amiről eddig azt
hittem, hogy nagyon mélyen szunnyad bennem - egy sportág.
És lehet, hogy pont
ezért való nekem a Nia. Mert mindig is olyan sportok érdekeltek inkább, ahol az
izom és az erő dominál. De attól nem leszek nőiesebb, sőt.
Visszatérve az edzésre, olyan jól éreztem
magam, hogy egyáltalán nem érdekelt, meddig tart, sőt. Inkább azt kívántam,
hogy még sokáig ne legyen vége :)
Pedig folyt rólam a víz, és még most is érzem
a comb- és farizmaimban, hogy ma mozogtam:)
A végén még valami sírógörcsöm is
lett. Nem tudom, mitől, vagy miért. Az érzések valahogy mindig olyan
megfoghatatlan dolgok nekem. Nem tudok mit kezdeni vele.
Lehet, hogy csak
engednem kéne, hogy feltörjön? "
"Jól éreztem magam, élveztem a zenét, a
mozgást, és nem számított más. Sem körülmény, sem személy, sem semmilyen
szeszély.
Élveztem, hogy nő vagyok, hogy ott vagyok, hogy lélegzem, hogy
izzadok, hogy forr a levegő, hogy magamban és kifelé is "tombolhatok".
Kidobtam magamból minden feszültséget, és engedtem, hogy tagjaim hódoljanak a
zenének.
Gondolataimban és mozdulataimban is kiadtam magamból minden fájdalmat,
belélegeztem, magamra öltöttem az Istentől jött vágyat, hogy szeressem magam,
és kitárjam magam az egész világnak!
Keresem a szavakat, de nem lelem. Nem lehet
szóban elmondani azt az erőt és érzést, ami abban a másfél órában terem a
Lélekben. Meg kell érezni, meg kell tapasztalni, át kell ölelni és ki kell
terjeszteni. Másfél óra, ami csak Rólad szól. Másfél óra, mely alatt igazán
magad lehetsz. Másfél óra, melyben magadra ismersz. Hogy felszínre jöjjön igazi
női valód, elég hozzá csupán 90 perc!
Másfél óra = -659 kcal. Ennyi égett el.
Fáradtam, izzadtam, szomjaztam, de még maradni
akartam (volna). Muszáj megoldanom valahogy, hogy gyakrabban eljussak, mert az
érzés csak erősödött bennem:
a NIA az, ami lenni szeretnék!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése