Különleges nap, anyáknak, gyermekeknek, nagymamáknak egyaránt.
Nemrég a facebook-on olvastam egy megosztás az Anyák napjára vonatkozóan. Deákné B. Katalin tollából. Az Anya, taníts engem szerzőjétől. Aki szülő, az tudja, kiről beszélek:)
A lényeg:
"A magam részéről úgy módosítanám
ezt az ünnepet, hogy csak a felnőtt korú gyerekek köszöntsék fel az
édesanyjukat, ha olyan köztük a kapcsolat, ami valóban jogossá teszi a
virágot és az ölelést...
Adjanak hát virágot az apukák és a
nagykorú gyerekek az anyáknak, a kicsiknek még lesz ideje eldönteni,
hogy nyújtsák-e majd a csokrot valamikor. A gyermeki hála ugyanis nem
kötelező, csak annak jár, aki megérdemli."
Aki ismerte anyukámat, talán úgy ítélné meg, hogy nem érdemel virágot.
Pár évvel ezelőtt talán én is.
De most pont az a célom, hogy a jóra összpontosítsak. Anyukámnak arra az oldalára, ami jó volt benne. Mert volt benne jó.
Anyu már 13 éve meghalt. Pont annyi ideje ment el, ahány éve házas vagyok.
Fiatal volt még, nem töltötte be a 43 évet. Áttétes tüdőrák. Az egyik legszemetebb kór. Szerintem.
Mindegy is, most nem ez a lényeg.
A jóra akarok emlékezni most, és arra, amiért hálás lehetek.
Hálás vagyok azért, hogy megszülethettem, és első lehettem.
Hálás vagyok azért, hogy első gyerekként vele a legtöbb időt tölthettem, így a tőle jövő legtöbb jónak tanúja és részese lehettem.
Hálás vagyok azért, hogy testvérekkel ajándékozott meg engem.
Hálás vagyok azért, hogy a felelősséget korán megismertem.
Hálás vagyok azért, hogy a nehéz időkben is talpraesett lehettem.
Hálás vagyok azért, hogy titkainak tudója lehettem, így a teljes képet látva, később őt jobban megérthettem.
Hasonlítok anyura. Néha megijedek, amikor tükörbe nézek, ez az igazság.
Évekig nem akartam hasonlítani rá, hogy a külső hasonlóság ne jelentse a belső hasonlóságot is.
Pedig sokat hoztam tőle, a véremben van, hisz belőle lettem.
Amit nem kaptam a génektől, azokat magamba szívtam a vele töltött évekből.
Jót és kevésbé jót egyaránt.
De most a jóra akarok emlékezni, és arra, amiért hálás lehetek.
Hálás vagyok azért, hogy anyu szép volt.
Hálás vagyok azért, hogy anyu gondoskodó volt.
Hálás vagyok azért, hogy anyu kreatív volt.
Hálás vagyok azért, hogy anyu mennyei "szakács" volt.
Hálás vagyok azért, hogy anyu költői volt.
Hálás vagyok azért, hogy anyu szenvedélyes volt.
Anyu a szíve mélyén igazán jó anya volt, hiszek ebben!
Soha, egy gyermekét el nem vetette volna.
5 gyermeket szült, de tizet táplált anyatejével - unokatestvért, szomszéd gyerekeket - és még a védőnői szolgálaton keresztül sokakat.
Ha főzőtt, sütött, mind a 10 ujjadat megnyaltad utána. A "semmiből" is összeütött valamit.
Ha ünnep volt, szépen díszített lakás és asztal várt.
Szerette a gyermekeit, akiket elvettem tőle. Így én lettem a közellenség. Engem ettől fogva szívéből kizárt, kirekesztett lettem, szeretetétől megfosztott.
Bár én még szívemben is, és cselekedeteimben is igyekeztem támogatni, de nem értett meg. Talán én sem őt.
Támogatni akartam azzal is, hogy a gyerekeitől "megfosztottam". Támogattam, mikor börtönben volt, és virrasztottam mellette, amikor a halálán volt.
De én csak a szemét Zsuzsi maradtam, sajnos. Aki tönkretette.
Akarom hinni, hogy a végén csak megértett, és megbocsátott.
Mert én csak jót akartam, mégha nem is feltétlen jól sült el minden.
Én szerettem, még ha sokszor nem is úgy éreztem.
És hiányzik.
Mióta anya lettem, még jobban.
Azóta jobban megértem.
Isten nyugosztalja békében!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése