Családállítás 6 - Előzmények 6

1997 nyár – „Harc” a testvéreimért

Egy műszakos, jobban fizető állás – pipa.

Lakhatás lehetősége – pipa.

Bizonyíték a gyámügy felé – egyelőre megoldásra váró feladat.

Elég nagy fejtörést okozott nekem a gyámügy, mert nehéz volt olyan súlyú bizonyítékot találni anyu ellen, mely annyira megállta volna a helyét, hogy a testvéreimet magamhoz vehettem volna. Nem azért, mert nem volt, hanem azért, mert nehéz igazolni, ha valaki alkoholista, agresszív, felelőtlen – tanúk hiányában főleg. Nem mintha nem lettek volna, de ennyire talán mégsem voltam rátarti, hogy felvonultassam az ismerősöket e téren. Főleg amiatt sem, mert a tesóim magamhoz vételével egyáltalán nem anyu ellen akartam dolgozni, hanem a tesóim érdekében. Nem ugyanaz a kettő. A célom ezzel anyu segítése volt, és úgy gondoltam, hogy csak így lehet kivitelezhető, mert ha én felelek a dolgokért, akkor az én kezemben van a gyeplő.

Valamilyen oknál fogva egyszer nálunk, Csepelen aludtak a gyerekek, mindhárman. Nem emlékszem már, hogy miért. Talán anyunak a Békásmegyeri albérletből is mennie kellett? Nem tudom.

A lényeg, hogy anyu jött a gyerekekért egy pénteki napon. Az volt a terve, hogy elköltözik velük Tiszasülyre, egy anyaotthonba, mert más lehetősége akkor nem volt, vagy nem talált. A két kicsi nyilván nem fogta fel, hogy ez mit jelent rájuk nézve, Roni viszont annál inkább, és ki is akadt rendesen. Idegrohamot kapott, a földön törökülésben ülve elkezdte a fejét a padlóba verni, hogy márpedig ő nem megy anyuval, és velem marad. Ugyanis ő már tudta, hogy mire készülök…

Így anyu megkért, hogy hadd maradjanak még nálam a gyerekek, és majd még jelentkezik. Viki vele akart menni, így Roni és Marci maradtak nálam. Nálunk.

Másnap, szombaton a Remény Magyarországért Alapítvánnyal készültünk a Dózsa György úti hajléktalan szállóra elmenni – meglátogatni az ott lakókat, valamint ételt és ruhát vinni nekik. Ez az alapítvány főként a gyülekezet tagjaiból áll, mint önkéntesekből. A mai napig látogatja az alapítvány a hajléktalan szállót, valamint idősek otthonába is ellátogat rendszeresen.  

 (Ha valakit érdekelne bővebben:

 http://www.remeny.hu/ , https://www.facebook.com/remenymagyarorszagert?fref=ts)

Vittem magammal Ronit és Marcit is.  Megdöbbentő az egészben az volt, hogy ott találkoztunk anyuval és Vikivel!!! Ott töltötték az éjszakát:( Szörnyű volt őket ott látni:(

Végül anyu mégis úgy döntött, hogy elköltözik a gyerekekkel Tiszasülyre, mert nem volt másra kilátása. Viszont megkért arra, hogy Ronit vállaljam el, míg befejezi a nyolcadik osztályt (épp nyolcadikba ment, nyár volt), hogy ne kelljen utolsó évben kivenni a suliból. Még le is papírozta, én pedig örömmel álltam elébe:)

Anyu összeszedelődzködött, majd közösen (anyu, a 3 gyerek és én) metróra szálltunk. Anyu a két kicsivel a Nyugati pályaudvarnál leszállt. Ronival nem is sejtettük, hogy vajon mikor látjuk őket újra, ha egyáltalán…

Borzalmas pillanat volt. Ronival ülünk a metrón, anyu és a két kicsi a mozgólépcső felé tart, és egyre távolodik…

Mi Csepelnek vettük az irányt.

Vasárnapra virradó, hajnali, jobban mondva éjjeli 2 óra körül csörgött a telefon. Kata, a barátnőm vette fel. A szolnoki rendőrségtől telefonáltak. Anyut letartóztatták, a két kicsit intézetbe vitték. Ha gondolom, menjek értük.

Se köpni, se nyelni nem tudtam.  És akkor most?

Kata felajánlotta, hogy elkísér.

Aludni persze nem tudtam. Főztem paprikás krumplit, hogy mire hazahozom a gyerekeket, legyen mit enniük.

Reggel Kata és én útnak indultunk. Arra sem emlékszem, hogy vonattal vagy busszal mentünk, sőt arra sem, hogy Roni hol volt. Velünk jött? Szerintem nem. Elment a többiekkel istentiszteletre? Valószínű. Hihetetlen, milyen szinten kihagy az agyam, pedig még nem vagyok annyira idős…bár a kis öcsém lehet, rácáfolna :D

Biztos valahová nagyon mélyre elrejtettem a konkrét emlékeket…

Elmentünk a „Gyivi”-be. Találkozhattam a gyerekekkel, de el nem hozhattam őket, mert nem volt hozzá felhatalmazásom. Miiiii? De hát ők mondták, hogy menjek a gyerekekért! Akkor most mmmi vaaan????

Senkinek nem kívánom azt az érzést ott az intézetben. Az egy dolog, hogy én milyen szörnyen éreztem magam, de mit érezhetett a két gyermek?

Bele sem merek gondolni, hogy Barnusom miként élt volna meg egy ilyen helyzetet. Elmegy anyával valami ismeretlen helyre, aztán anyát elviszik a bácsik, őt meg elviszik egy csomó más, idegen gyerek közé…A hideg is kiráz:( Bár pocok nagyon szeret engem és ragaszkodó típus, még sem feltétlen élné meg mélyebben a szituációt, mint ahogy azt a tesóim megélték. Szerintem. Olvastam egyszer, hogy a bántalmazott (nem feltétlen testileg, hanem akár verbálisan is) gyerekek akár még szorosabban kötődhetnek/ragaszkodhatnak a szülőhöz. Az oka abban keresendő, hogy a gyermek hajlamos önmagát okolni egyrészt, másrészt pedig még inkább szeretne magának szeretetet kicsikarni…

Haza kellett utaznunk, a gyerekek nélkül. Szívszaggató volt. Másnap mentem dolgozni, és az volt az első dolgom, hogy értesítsem a kaposvári gyámügyet a történtekről, és felhívjam a figyelmüket arra, hogy ennél jobban már tényleg nem tudom bizonyítani, hogy anyu alkalmatlan arra, hogy a gyerekeit nevelje.

Még aznap elfaxolták a gyámkirendelő határozatot, mely szerint a három testvéremnek, Roninak (13), Vikinek (8) és Marcinak (6) a gyámjául rendelnek ki.

„Indoklás:

Fent nevezettek édesapja 1995.június 6-án elhunyt. Az édesanya, Sipos Jánosné, többszöri ingatlan eladás-vásárlás után Budapestről – Somogyjádra, a Lenin u. 8. szám alá költözött gyermekeivel együtt. A gyerekeket a helyi iskolába és óvodába rendszertelenül járatta. Pár hónapi somogyjádi tartózkodása alatt jelentős összegű tartozásokat halmozott fel. Majd ismét Budapestre költözött, ahol tovább folytatta felelőtlen életvitelét. Gyakran változtatta gyermekeivel együtt tartózkodási helyét, emiatt a gyerekek rendszertelenül jártak iskolába, óvodába. Kk. Sipos Márton olyan keveset járt óvodába, hogy 1. osztályos tanulmányait emiatt nem kezdhette meg.

A gyámhatóság tudomást szerzett arról, hogy Sipos Jánosné ellen a rendőrség országos kőrözést adott ki.

A napokban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőrség letartóztatta és a vele tartózkodó kk. Sipos Mártont és Viktóriát a rendőrség megőrzésre beszállította a szolnoki Gyivi-be.

A fentieket figyelembe véve a gyerekek erkölcsi és egészségügyi fejlődése az édesanya részéről nincs biztosítva.

Ezen határozat a fellebbezésre tekintet nélkül azonnal végrehajtható.”

És megint nem emlékszem pontosan, hogy még aznap, vagy csak másnap mentem-e el értük, de a lényeg az, hogy a határozattal a kezemben már elhozhattam őket:)

Szerettem volna megosztani egy képet ebből az időből, de nem találtam. Ez a kép még 1995-ben készült (Marci, Gréti (unokatesó), Viki és Roni), még ez van a legközelebb időben:) :

1997.09.02. - Ettől a naptól kezdve, a 21 nap híján 19,5 éves, egyedülálló lány hirtelen 3 gyermekes, egyedülálló anyává lépett elő!