Ahhoz, hogy majd megértsétek a családállításomat, úgy vélem, szükséges Veletek megosztanom a családi hátteremet úgymond. Vagy lehet, hogy inkább nekem van szükségem kiírni magamból:)
Tehát a saját családállításom alkalmával a 19 éves és a mai önmagamat, anyut és a 4 testvéremet állítottam fel a térben. Miért?
- 19 éves voltam, amikor magamhoz vettem a 3 kisebb testvéremet
- mai önmagammal vagyok elégedetlen, szeretném megvalósítani az igazi önmagam, és ehhez elég bátornak lenni
- anyu szerepe volt talán a legmeghatározóbb az életemben
- 4 testvérem – hármat neveltem, egynek tényleg „csak” a tesója voltam
És most bő lére eresztem mondandómat, hogy kellő információval szolgáljak Nektek:)
Tényleg készüljetek, mert ahogy magamat ismerem, regény lesz belőle.
Most legszívesebben betennék ide egy képet a családomról – apa, anya, gyerekek – de egy sincs olyan, amin mind rajta lennénk egyszerre:( Ezért beteszek ide egy olyat, amint a 3 nagyobb gyerek
van a szülőkkel. Legkisebb még meg sem született ekkor.
Nagyjából 1989-ben járunk. Apu 32, anyu 31, én 11, Jani öcsém hátul 10, Roni elől pedig 6 éves.
Hiába, korai gyerekek voltunk:) Ha belegondolok, apu 34, anyu pedig 33 éves volt, amikor már 5 gyerekük volt. Durva. Én 36 vagyok, egy gyerekkel. Bár tény, hogy ebből a szempontból igen csak megváltoztak a mi generációnk családalapítási szokásai.
Szóval apukám, „Jancsi”, víz-, gáz- és központi fűtés szerelő volt. Anyukám, „Erzsi”, jobbára
háztartásbeli. Ennyi gyerek mellett nem csoda:) Egy szabolcsi fiú és egy belvárosi lány szenvedélyes,
ám viharokkal teli szerelme.
’77.08.24-én esküvő. (Itt jegyezném meg, hogy a kisfiam 08.24-én született...:))
’78.03.23-án jöttem én. Elhúzódó vajúdás, mivel korábban többször is visszatartották a szülést,
túlhordva, visszafogyva, a halál árnyékában jöttem a világra. Kétséges volt, hogy anyu vagy én éljük-
e túl a szülést, ha egyáltalán…Apukám sokat mesélte, hogy anyut nem is ismerte meg a kórházban,
amikor látogatni ment. Burokban születtem, de vajon ez tényleg szerencsét jelentett az életemre
nézve? Nézőpont kérdése…
’79.07.09-én megszületett Jani öcsém. Anyu nem akarta megtartani. Az én születésem kellőképp
rossz élmény volt, így nem kívánva hasonlót, kizárta volna az újabb szülés lehetőségét. De apu
biztos volt abban, hogy fia lesz…és maradt. Anyu ellenérzése is, sajnos. Jani – aki nekem mindig Öcsi marad hiszen én adtam neki ezt a nevet:) - 7 hónapra született. Anyu egyedüli gyermeke, akit nem tudott szoptatni…Hosszas kórházban tartózkodás, sárgaság, vészes vashiányos vérszegénység (hogy alliteráljak is egy kicsit:)) – ez utóbbi kis iskolás korban is visszaköszönt, több ízben is.
Hogy miért? Mert akkoriban mi négyen egy mindössze 6 nm-es lyukban laktunk. Konkrétan anyai
nagyanyám házfelügyelő volt a belvárosi Aulich utcában, és a szolgálati lakáshoz tartozott egy
portás fülke. Nos, ebben laktunk mi. 6 nm szoba, semmi más. Illetve abban egy galéria. Slussz-
passz. Udvaron a WC, nagyanyám lakásában fürdőszoba. Logikus lenne azt gondolni, hogy minek oda egy harmadik gyerek? No igen. De az a szitu, hogy Öcsi után anyu spirált rakatott fel magának, ami később felfúródott a méhébe, és sokáig nem esett teherbe. Ekkor figyelt be a Roni húgom, amitől
anyu odáig volt, meg vissza. Ellentétben apuval. Főleg, amikor kiderült, hogy ikrek lesznek. Végül csak Roni született meg, de azt nem tudom, hogy valóban ikrek lettek-e volna? Nem kizárt végülis.
Aztán úgy alakult, hogy a „tanács” kiutalt nekünk egy lakást az Akadémia utcában, ugyancsak az 5.
kerületben. 48 nm, 2 szoba összkomfort:) Roni már ide született, így el volt rendezve a dolgunk:)
'88.12.31-én megszületett Viki húgom. Daganat volt, ami egyszer csak megmozdult...Tényleg volt anyunak myomája, de szerintem tudott a terhességről, főleg 3 után. Egyszerűen csak nem akarta elvetetni, és kivárta, mikor már nem is lehet. Vikit fiúnak vártuk, Ádám lett volna:) Anyu még szilveszterre feldíszítette a lakásunkat, sütött-főzött, és közben vajúdott. Utolsó pillanatra húzta a kórházba menetelt...Anyunak mentőt hívtak, minket gyerekeket meg átvittek nagyanyámhoz. 10 perc séta. Ott elvoltunk, majd apu telefonált este 11 körül, hogy megszületett a húgunk. Nem örültünk. A tesónak igen, de hogy lány??? Van már 2, és különben is, nem úgy volt, hogy Ádám lesz? :) De csak megbékéltünk vele :)
'91.04.14-én megszületett Marci öcsém. Újabb daganat...Újabb koraszülés, ezúttal nem 7, hanem 8 hónapra. Utolsó pillanat kivárása, végül otthon szülés. A bejárati ajtótól kellett visszafordulni. Szerencsére komplikációmentes volt a szülés.
Egyébként érdekes, hogy mindkét öcsém koraszülött volt, és mindkettőjük születése apukám szüleinek a halálához közeliek. Jani öcsém alig 2 hónappal a nagyapám halála után született, Marci pedig aznap éjjel, amikor apuval hazajöttünk Tarpáról, a nagymamám temetéséről...
Szóval világra jött az 5 lurkó: a 2 nagy, a középső, és a 2 kicsi.
Marci öcsém születését követően nem sokkal, kb. 1,5-2 évvel, '93 környékén egy jóval nagyobb önkormányzati lakásba költöztünk. Ez a Nyugatihoz közel volt, a Stollár Béla utcában, egy 147 nm-es, 4 szoba + hallos remek kecó:) És végre volt saját szobám! :)
Eddig minden szép és jó, igaz?
Dehogy!
Anyukám - ki tudja milyen okokból kifolyólag, már óvodás koromban gyakran öntött a garatra. Rengeteget bagózott is. Mikor már sulis voltam, akkor már kb 2 doboz symphonia/nap...
Sajnos az a fajta volt, aki részegen agresszívvá vált.
Apukám is iszogatott néha, inkább hétvégén. De amikor ő bepiált, cuki volt. A cigit ő is szívta rendesen:(
Anyu rengeteget veszekedett, verekedett amikor ivott. Nagyon sokat bántotta aput, és sajnos ő hagyta is magát, nemigen állt a sarkára, sajnos. A másik nagy célpontja Öcsi volt, aki 9 évesen egy véletlen, de annál szörnyűbb balesetet okozván, az akkor 5 éves húgomnak maradandó szemkárosodást okozott. És ezt anyu ritkán hagyta szó nélkül. Piásan sűrűn az öcsém fejéhez vágta, hogy nyomorékká tette a húgát, és különben sem lesz belőle sosem normális ember, és börtön töltelék lesz, és ehhez hasonló, "szívet melengető, lelket simogató"megjegyzések. És sajnos a végtagjait sem pihentette ilyenkor. Öcsémet igen sokszor megruházta. Volt, hogy okkal, volt, hogy igazából ok nélkül, de maga a verés módja minden esetben durvának mondható volt. Talán ha csak annyit osztok meg, hogy egyszer a bejárati ajtónk ablakát az öcsém fejével törte be, vagy az öcsémet csaknem belefojtotta a ruhaáztató vízbe...asszem ennyi még sok is, nem?
Persze a húgommal is elhitette a baleset szándékosságát, és a két gyereket igencsak egymás ellen nevelte...
Aput sem kímélte, repült felé ez, az...
Terhesen is ivott, dohányzott. A két kicsinél biztos, én csak arra emlékszem. Azzal játszott, hogy a söröspohár vajon megáll-e a hasán, vagy lerúgja a pocaklakó...
Hihetetlen, hogy mindezek ellenére végül egészséges gyerekeket hozott a világra, sőt, kb 10 gyereket szoptatott. A legkisebb húgom egyébként 5 éves koráig rájárt a cicire, ugyanis a nála 2 évvel fiatalabb öccse 3 éves koráig szopott...:)
Amikor anyu bepiált, ami 2-3 naponta megesett, szinte mindig ugyanaz a forgatókönyv alapján történtek az események. Anyu piás, a pörkölt vizes, megy az Emmanuel by Gergely Róbert, 50x visszatekerve a magnóban, vagy később a Coco Jumbo vagy az éppen aktuális kedvenc. Egy ideig elvan. Csúnya, mert a piától elcsúnyul. Aztán kell valami vita, valami feszültség, ami néha tettlegességbe fordul. Szerencsére azért kisebb arányban, mint ahányszor ivott. Egy idő után mi gyerekek próbálunk békíteni, majd inkább elvonulni. Csend. Anyu végre elaludt.
Nem sokáig. Apu bejön hozzám éjjel, felébreszt, hogy menjek ki, mert anyám rosszul van. Na ja.
Persze, kimegyek. Unottan, flegmán megkérdezem, hogy mi a baja. Zihál, szívéhez kap, hattyú táncot jár. Igyekszem együttérzést mímelni a béke kedvéért, de valami nem úgy történik, ahogy tetszik neki, és minden kezdődik elölről...
Egyébként tényleg szívbeteg volt. Jobb szívfél elégtelenség alakult ki nála, tüdőtágulat már ezer éve...Egymást generáló betegségek...Nyilván rosszul lehetett, de nem úgy, ahogy ő azt előadta. A lényeg az volt, hogy körülötte forogjon a világ, mert egyébként durca van, amit nem rest kifejezni...
Következő nap persze cefetül van, másnapos, a nap nagy részében az ágyat nyomja. Nem egyszer engem otthon tart a suliból, és igazolást kér az orvostól a hiányzásomra. Mert valaki kell, aki őt, vagy a kisebb gyerekeit istápolja. Hát ki más lenne, ha nem én?
13 évesen már 3-4 gyereket vittem rendszeresen játszótérre, nem beszélve az egyéb teendőimről. 11 évesen már rendszeresen pelenkáztam.
Csoda, hogy koravénné lettem? Ha volt is barátnőm, az mind felnőtt nő volt - takarítónő az iskolában, anyuka a játszótérről...De őket is kisajátította anyám, aztán átverte őket, és elmarta. Pedig ők az enyémek voltak!
Pedig amikor józan volt, nagyon jó anya tudott lenni. Istenien főzött, amikor akarta, szép rend is volt. Az ünnepeket széppé varázsolta, de sajnos azok sem mindig voltak zűrmentesek.
Többször, főleg amikor már viszonylag nagyon voltunk, 10-13 évesek, komolyabb veszekedések alkalmával már mi üvöltöttük, hogy váljanak már el a csudába, mert nekünk ebből nagyon, de nagyon elegünk van. Főleg, amikor anyu újra és újra lejátszotta az apukámnak tartogatott régi lemezét. Azaz "Tűnj el a lakásomból!", "Takarodj, itt nincs Rád szükség!", "Mit tettél le az asztalra?", "Ki vagy Te?"...és ehhez hasonlók...
És mi meg rázendítettünk, hogy jó, váljatok el, de mi apuval megyünk. És itt csend lett mindig, mert anyu erre sosem számított, pedig sokszor előadtuk...
Az a durva, hogy anyu miatt én is, meg az egyik húgom is nem egyszer öngyilkosak akartunk lenni. Szerintem nem annyira komolyan, de valahol mégis...
Húgom egyszer búcsúlevelet is írt, és erre engem gyorsan elküldtek érte a suliba. Aztán hívták a hittan tanárát, hogy beszéljen vele. Egyébként akkor csak ő volt vallásos a családban. Az is furi azért, hogy engem küldtek el érte, és nem az anyja, vagy az apja ment...
Nálam kétszer borult ki a bili, de arról majd később mesélek.
Eltelt 2 év, mióta a nagy lakásba költöztünk. Volt egy barátnőm az Aulich utai Szabó Ervin Könyvtárban, Ildikó. Szülinapja volt, és csináltam neki gyümitortát. Épp indultam, hogy elviszem neki, amikor összefutottam apámmal az utcán. Épp jött haza munkából a barkasszal, és felajánlotta, hogy elvisz. Imádtam. A ruhája illatát. Pedig igazából büdös volt, mint egy vízvezetékszerelőnek általában, de én szerettem, mert apus volt:) A fémnek meg a "süsünek" az illatkavalkádja.
Beültem hát apám mellé a kocsiba, és beszélgettünk. Elmondtam neki abbéli félelmemet, hogy anyut el fogjuk veszíteni, mert sokszor van rosszul. Erre ő azt mondta nekem, hogy "Tudod, lányom, én meg attól félek,hogy én hamarabb fogok megdögleni!"
És én nem értettem, mert apunak semmi baja nem volt...Azt hittem...Jó, néha fájt a feje, kapott bogyókat, de semmi extra. Fáradt, ennyi.
1995-öt írunk. Én középiskola 3. osztályát fejezem be, éppen nyári gyakorlatomat töltöm a Rókus Kórházban, mint ápolónő tanonc. Egyik szombat reggel apu készült dolgozni menni öcsém keresztapjához Dunakeszire. Fel is öltözött már, de fájt a feje, és kérte anyut, hogy adja oda a gyógyszereit. Anyu odaadta, apu visszadőlt egy kicsit, anyu meg elment bevásárolni.
Mi gyerekek még aludtunk. Anyu hazaért, és gyorsan felébresztett, hogy menjek gyorsan, mert apu rosszul van. Rohanok ki a nappaliba (ott aludtak ugyanis), és apu nincs magánál. Fekszik az ágyban, öntudatlanul, a reggeli kávéját kihányta. Oldalra fordítom, hogy nehogy még nagyobb baj legyen, anyu meg szalad a szomszédba mentőt hívni. Nem tudom, mit csináljak. Ott térdelek apu mellett az ágyban, nem tudom miért, de masszírozom a hátát, és kétségbeesve figyelem, ahogy eszméletét vesztve biciklizik az ágyban. Megjön a mentő, aput hordágyra teszik, és elviszik. Borzalmas látvány volt látni aput, ahogy rongybabaként süpped a hordágyba, és nem tudom, mi lesz vele.
Nem is tudom pontosan, melyik kórházba vitték, de valahová a hegyre. Kútvölgyi, talán? Nem tudom.
Gyorsan átmentem a Skála Metro egyik hátsó ajtajához, ami a Bajcsyról nyílt. Oda vittük vissza mindig az üvegeket, és ott haverkodtam össze a sráccal. Szaladtam, és kértem tőle kölcsön pénzt, hogy apunak tudjunk venni egy pizsit, amit bevihetünk neki a kórházba, és egyéb hasznos holmit.
Anyuval elmentünk az adott kórházba, de ott azt mondták, hogy nincs ott apu, átszállították a János Kórházba. De miééééért????????????????????
Átmentünk a János Kórházba, a Traumatológiára. Nem sokkal érkezésünk után tolták ki aput a műtőből, leborotvált fejjel, tubussal szájában, öntudatlanul.
Subduralis haematoma. Vérömleny a kemény agyhártya alatt. Egy része eltávolítva. Műtét után kóma, intenzív osztály, lélegeztető gép, korlátozott látogatási idő.
6 nap az intenzív osztályon. Menthetetlen beteget nem tarthatnak. Leveszik a gépről.
Éppen szakmai gyakorlaton vagyok a Rókus Kórház szülészeti osztályon. Kihív a kórteremből Ildikó néni, egy számomra igen kedves tanárnőm, hogy anyu keres telefonon. Azt hittem egyből megáll bennem az ütő.
Anyu elmondta, hogy aput levették a lélegeztetőgépről, de van spontán légzése. És én annyira boldog lettem a hírtől, hogy a tanárnőm nyakába ugrottam egyből. Nem sejtve, hogy ez csak az utolsó keringő...
A sebészet tanárom bátyja műtötte apukámat. A tanárom elmondta, hogy apukámnak agy ödémája van. Az annyit tesz, hogy az agy, mint egy szivacs, megtelítődik vízzel, melynek következtében eltömi az öreglyukat, ami az élettel összeegyeztethetetlen. Oké, felfogtam, de el nem fogadtam. Másnál lehet, hogy így működik, de az én apám rendbe jön! Punktum! Tagadás fázis...
Aput áthelyezték a traumatológiára. Még mindig kómában volt, de már gépek nélkül. 2 napon át bementem hozzá. Én mértem a vérnyomását, a hőjét. Leültem mellé, megfogtam a kezét, fejemet a csípőjére fektettem, és csak ott voltam vele. Ameddig csak lehetett.
3. nap. Délutános voltam, és gyakorlat előtt nem tudtam bemenni a kórházba, hát este, gyakorlat után akartam. Anyu nem engedett be, mondván késő van - alig múlt este 8 -, meg a Moszkva tér rossz környék, az eső is esik, és különben is, ő is rosszul van. Én meg ráförmedtem anyura, hogy mit érdekel engem, hogy ő milyen rosszul van, ha az apám haldoklik???
Végül apu feltette az i-re a pontot. 9 körül jött a szomszéd anyuért, telefon. Vége.
És most nekem is , mennem kell. Majd még folytatom, most nem megy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése